Oda, ahol én vagyok...

Jézus barátsága ideális, mindennél tökéletesebb. Nincs szüksége rám, mégis kellek neki. Szabadon, örömmel, szeretettel választ engem minden gyengeségemmel, hiányommal együtt. Bízik bennem, sőt újra és újra bizalmat szavaz, esélyt ad az elbukások, hűtlenségek után. Stabil pont az mindennapokban, mindig lehet rá számítani. Mindig. Eljön oda, ahol én vagyok, nem kívülről és fölülről dirigál. Nem nézi ölbe tett kézzel a küzdelmemet, szenvedésemet. Ő is átéli, velem küzd, velem szenved. Nem közömbös, de toleráns. Nagy különbség! A közömbös embernek így is jó, meg úgy is jó, nem tesz értékkülönbséget két alternatíva között; egyszerűen nem érdekli. A toleráns ember értékek mentén választ, de nem kényszerít rá a jóra, és nem teszi kizárólagos alternatívává a sajátját, hanem nyitott marad a másik szempontjaira, igazságrészére, körülményeire-helyzetére. Fontos neki, mi a jó, és meghív rá. Fontos neki, hogy én hol vagyok, hol tartok. Felismeri, és odajön hozzám. Úgy segít, hogy közben átéli velem az élethelyzetem teljes egészében. Nem kíméli magát, nem marad a felszínen, hanem a mélyre evez. Túllép a komfortzónáján. Sok olyan emberrel találkozom, aki úgy akar jó keresztény lenni, hogy ugyanakkor ezt a túllépést szeretné megspórolni. Én is sokszor vagyok így. Szeretnék adni magamból valamennyit, segíteni, de azért nem akarok belemerülni a másik problémájába, nem akarom magamra venni, pláne nem hordozni... Egyre világosabb, hogy ez nem az én utam. Úgy látom a Mestert, mint aki eljött oda, ahol én vagyok. Magára vette a bűneimet. Hordozta. Belehalt. S nem "csak" belehalt! Előtte elszenvedte. Belefáradt. Kiégett. Kínlódott. Belebukott. Agonizált. Átélte a sötétséget, reményvesztettséget, kilátástalanságot a kereszten. Mindent, amit mi átélhetünk földi életünkben. Nem volt "könnyebb" hinnie, mert akkor nem vett volna magára mindent (a bűnt kivéve). A bűn következményeit kivétel nélkül. Ma már nekünk is legalább annyi esélyünk van felismerni szerető Atyánk jelenlétét minden sötét, kietlen érzésünk közepette, mint Jézusnak a kereszten. Mert Ő megismertette velünk, elénk élte az Atya szeretetét, tanúságot tett róla, és tanúsága igaz. Ha Őt látjuk, látjuk az Atyát. Ha kiszalad a lábam alól a talaj... Ha elvesztem a biztos(nak látszó) fogódzót... Ha besötétedik minden... Ha kínoz a magány, a bizonytalanság, a lelkifurdalás... Van barátom, aki biztos... akire számíthatok... aki számít rám... aki odajön, ahol én vagyok... akinek fontos, ami nekem fontos... aki nem szégyell, nem vet meg, nem utasít el, nem tagadja le a velem való kapcsolatot... aki nem hagy el... akinek elég értékes vagyok, hogy áldozatot hozzon értem.

Kéreg

Erős trauma kell a megtérésemhez... Apró behatásra, figyelmeztetésre szinte érzéketlenné vált a fülem, szívem. A megkeményedett, kérges bőrt csak komoly érzelmi megrázkódtatás tudja megbontani, hogy alatt megújulhasson, érzékennyé válhasson a szívem a vezetésedre, Uram. Köszönöm, amikor megtapasztalom a határaimat. Köszönöm, hogy emlékeztetnek, mennyire Te rád szorulok.

Krisztus-követés kezdőknek

Az apostolok nem végeztek el önismereti kurzust, mielőtt eldöntötték, hogy követik Jézust. Nem tanulták meg, hogyan különböztessék meg hiteles vágyaikat a felszínesektől, miként tisztíthatják meg motivációikat, hogyan ismerik fel, hogy készen állnak egy feladatra... Nem végeztek mentált, hogy megtanulják, hogyan szólítsanak meg, értsenek meg másokat, azután hogyan segítsék őket. Azzal követték Jézust, amijük volt, az állapotbeli kegyelem arra a "kezdő csomagra" szólt, amivel indultak. Egyetlen dolgot tudtak nagyon radikálisan: rábízni magukat erre a kegyelemre, ráhagyatkozni Isten szavára olyan mélységben, ameddig már eljutottak. Nem hősök voltak, hanem kereső, bizakodó emberek. Törékeny cserépedények Isten biztonságot nyújtó kezében.

"Ne tartóztass..!"

Azt fáj elengedni, amiről egy ideig azt gondoltam, az enyém, birtoklom, hozzám tartozik. Másfajta fájdalom, amikor belátom, hogy sohasem volt az enyém. Az előbbi görcsös, az utóbbi felszabadító. Úgy gondolom, Mária Magdolna fájdalma az utóbbiba fordult át, amikor Jézus nem engedte, hogy tartóztassa. Minden függésre hajlamos embernek kulcsfontosságú ízlelgetni ezt a felszólítást. A szeretetben nincs birtoklás. A szeretet szabadon engedés. De mi még nem léptünk be az atyai házba, ahol mindez teljesen világossá és természetessé válik.

Ciszternák, pótlékok

Minden nap ciszternákba gyűjtött vízzel próbálom oltani az élő víz utáni szomjúságomat. Kétszeres a bűnöm, nem elég, hogy elfordulok az Úrtól, még pótolni is akarom a magam erejéből az Ő szeretetét. Nem megy. Bármennyire igyekszem is emberi ragaszkodásokkal pótolni, begyűjteni, őrizgetni, elfolyik a ciszterna vize a repedéseken keresztül, amelyek a múlt sebei. Jók ezek a sebek nekem! Napról napra bebizonyítják, hogy szükségem van Isten élő vizére, szeretetére, nem vagyok elég önmagamnak.

Önkényes..?

"... semmit nem teszek önmagamtól..."- mondja Jézus. Mert Ő sosem önkényes. Mindig az Atya tetszését keresi, szíve és gondolatai nála vannak, minden antennájával Ő rá figyel. Hogyan vádolhatom hát azzal, hogy önkényes?