Békesség

Nem lehetetlen. Egyáltalán. Akármennyire mást sugall is a körülöttünk lévő világ a maga erőszakos jelenségeivel, akármennyire mást akarnak is plántálni a gondolkodásunkba, a békés együttélés lehetséges. Most, 2009 végén Magyarországon.
Tegnap csodálatos estét töltöttem együtt 40 másik emberrel, és az est meghívott vendége a békesség volt. Valóban meghívtuk és el is jött. Elfogadta a meghívásunkat és bearanyozta az esténket. Mert megértést, összetartozásérzést, egységet teremtett máshonnan jövő, más szokásokkal bíró emberek között. Cigány és nem cigány emberek együttgondolkodtak a karácsony jelentőségéről, a születés szépségéről, védelmének fontosságáról. Felmerültek azok a problémák is, amelyek mindannyiunk életében megjelennek, de azok is, amelyek különbözőképpen érvényesülnek az életünkben, amelyek - ezt akarják mások elhitetni velünk - megosztanak bennünket.
A vendégünk arra alapozta jelentős társasági sikerét, hogy az értékeink viszont jelentősen konvergálnak, és a célunk ugyanaz. A célunk az élet. Az ÉLET. Azt hiszem, így helyes írni. Mert élhető, rendezett, szeretetteli világot akarunk, ahol bízhatunk egymásban és támaszai lehetünk egymásnak. Ahol nem kell aggódnunk a gyermekeink jövőjéért. Ahol nem kell aggódnunk a saját életünkért. Egy ilyen világ vezet el az ÉLEThez, ami nemcsak 30-50-100 évet fog át, hanem örökké fennmarad közöttünk. Úgy érzem, ilyen lenne a Békesség Országa.
Tegnap azt tapasztaltuk, azt hiszem, mindannyian, hogy van mit tanulnunk egymástól. Oda-vissza. Mert vannak gondok a cigányok és a nem cigányok között egyaránt, de van lehetőségünk segíteni egymásnak - egyformán. Szóval nagyon fontos a párbeszéd, mert a saját problémáink megoldásának kulcsa rejlik benne. A párbeszédnek azonban előfeltétele, hogy figyeljünk egymásra, és legyünk nyitottak a másik mondanivalójára. Ne féljünk kinyitni a szívünket! Ennek pedig előfeltétele, hogy békesség lakjon benne. Akkor honol majd békesség kívül is.

Mandarin illat

Eljött a az évnek az a része, amely az én fejemben a mandarin illatához kötődik. (Bár a legtöbben ebben az időszakban semmilyen szaglásra nem vagyunk képesek. :) ) Ha bármikor máskor megérzem ezt az illatot, a karácsonyvárásra gondolok, arra az örömteli, izgatott lelkiállapotra, amely ezt a szép ünnepet megelőzi. A készülődés, tervezgetés, reménykedés hónapjára. Az advent időszakára. A mandarin illata és az advent az én szubjektív nézőpontomból összekapcsolódik.
Most azonban egy kis keserűség is keveredik ebbe az illatba (enyhe képzavarral élve, bár attól függ, az illat lehet-e keserű... legalább átvitt értelemben...). Mert ezt az asszociációt részemről az teszi lehetővé, hogy életem eddigi szakaszában többnyire hozzájutottam - nemcsak a mandarinhoz, hanem - ahhoz a szeretetteljes légkörhöz, amely kellemes emlékekkel társítja a fejemben a karácsonyelő fogalmát. S elszomorít, hogy ez sokaknál nincs így. Nemcsak azoknál, akik nem engedhetik meg maguknak a mandarinvásárlást, és az év többi részéhez hasonló szűkösségben, szegénységben tengetik mindennapjaikat decemberben is. (Sőt! Még szűkösebben.) Bár bevallom, elsősorban rájuk gondoltam. De sok család van, ahol lenne és van is keret beszerezni néhány mandarint, de nincs meg a szeretet, a békesség, az együttlét, amely valóban élvezhetővé teszi számukra ezt az időszakot. Az életet.
Annál is inkább elszomorodom - és jó, ha mindezt tudatosítom -, mert én magam is kezdek úgy viselkedni, mint egy "felnőtt", aki rohan és szervez és intézkedik, és belefeledkezik önnön fontosságába, mintha a világ összeomlana, ha egy percig nem figyel... És nincs időm beszélgetni a szegény kisfiúval, aki iskola után (helyett?) az utcán cselleng, kéreget, de minden forintnál jobban vágyik néhány kedves szóra, megértő pillantásra, odafigyelő kérdésre. Mérhetetlenül szégyellném magam, ha érzéketlenné válnék... ha belém csontosodna ez a hozzáállás. A szeretet nem az anyagi helyzettől függ, hanem a döntésünktől, hogy akarunk-e szeretetet adni. Akarjuk-e önmagunkat ajándékozni a többi embernek. E döntésünk által teremthetjük meg azt a légkört, amelyre jó lesz asszociálni, jó lesz visszagondolni, ha valami felidézi bennünk, csak úgy, a semmiből... egy illat, egy szín, egy szó... egy mosoly. :)

Mit hozott a Mikulás?

"Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs!"

Az én életemben ez most így valósult meg:

Táncházat szervezett a lelkészség abban az intézményben, ahol dolgozom. Az elmúlt hónapok során mindig más nemzet táncaival lehetett megismerkedni, decemberben kerültek sorra a héber táncok. Maroknyi csapatunk azért gyűlt össze, hogy szeretetben, vidámságban készülődjön karácsony ünnepére, várja a kis Jézus megszületését a szívében és a világban.
De nem mindenki jött ilyen célból. Sajnos. Voltak, akik azért jöttek, hogy elleségeskedést szítsanak, gyűlölködjenek... Nyomasztóan hatottak félelmetes fellépésükkel, megvető viselkedésükkel, fekete ruhájukban. De nem sikerült elrontaniuk az estét. Bár akkor bántott a szeretetlenségük, most úgy gondolom, mindannyian sokat tanulhattunk azon az estén.
Én azzal szembesültem, hogy az ellenség szeretete milyen fontos. Hogyan várhatnám el, hogy ők megértsenek engem, az indokaimat, a gondolkodásomat, ha magam is elvetem a lehetőségét annak, hogy értelmes párbeszéd folyhat közöttünk. Márpedig amikor azt feltételezem, hogy nem is érthetjük meg egymást, elhibázom azt a lépést, hogy őket is embertársaimnak, nemzettársaimnak tekintsem, akikkel együtt kell élnünk, megegyezésre kell jutnunk. Nem szabad kizáróan gondolkodnom.
Ők pedig talán azt láthatták, hogy mennyire a szeretet jegyében folyt a rendezvényünk, és hogy nem szabadna elhamarkodottan ítélkezniük, előre megvetniük mindent, amiről még nem is tudnak semmit.
Bárcsak észrevennék, mennyit ártanak a gyűlölködéssel a hazájuknak, a szeretteiknek és saját maguknak! Bárcsak észrevennék, hogy a szeretethez a békességen keresztül vezet az út! Bárcsak kiengesztelődnének ők is a szívükben, hogy új, egészséges alapokon építhessük együtt ezt az országot! Bárcsak rájönnének, hogy csak együtt boldogulhatunk!