Mit hozott a Mikulás?

"Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs!"

Az én életemben ez most így valósult meg:

Táncházat szervezett a lelkészség abban az intézményben, ahol dolgozom. Az elmúlt hónapok során mindig más nemzet táncaival lehetett megismerkedni, decemberben kerültek sorra a héber táncok. Maroknyi csapatunk azért gyűlt össze, hogy szeretetben, vidámságban készülődjön karácsony ünnepére, várja a kis Jézus megszületését a szívében és a világban.
De nem mindenki jött ilyen célból. Sajnos. Voltak, akik azért jöttek, hogy elleségeskedést szítsanak, gyűlölködjenek... Nyomasztóan hatottak félelmetes fellépésükkel, megvető viselkedésükkel, fekete ruhájukban. De nem sikerült elrontaniuk az estét. Bár akkor bántott a szeretetlenségük, most úgy gondolom, mindannyian sokat tanulhattunk azon az estén.
Én azzal szembesültem, hogy az ellenség szeretete milyen fontos. Hogyan várhatnám el, hogy ők megértsenek engem, az indokaimat, a gondolkodásomat, ha magam is elvetem a lehetőségét annak, hogy értelmes párbeszéd folyhat közöttünk. Márpedig amikor azt feltételezem, hogy nem is érthetjük meg egymást, elhibázom azt a lépést, hogy őket is embertársaimnak, nemzettársaimnak tekintsem, akikkel együtt kell élnünk, megegyezésre kell jutnunk. Nem szabad kizáróan gondolkodnom.
Ők pedig talán azt láthatták, hogy mennyire a szeretet jegyében folyt a rendezvényünk, és hogy nem szabadna elhamarkodottan ítélkezniük, előre megvetniük mindent, amiről még nem is tudnak semmit.
Bárcsak észrevennék, mennyit ártanak a gyűlölködéssel a hazájuknak, a szeretteiknek és saját maguknak! Bárcsak észrevennék, hogy a szeretethez a békességen keresztül vezet az út! Bárcsak kiengesztelődnének ők is a szívükben, hogy új, egészséges alapokon építhessük együtt ezt az országot! Bárcsak rájönnének, hogy csak együtt boldogulhatunk!